A tibet terrier független lénye, nem tipikus „jókutya” természete Tibet különleges világában gyökeredzik. Az India északi határa mellett fekvő országot a világ tetejének is nevezik. Magas hegyei, mély völgyei szélsőséges időjárási- és talajviszonyokat teremtettek ember és állat számára egyaránt. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a tibet terrier egyike a legegészségesebb és leghosszabb életű fajtáknak; akár 16 évig is elélhet.

Tibet történelme 639-ben kezdődött, amikor Szrong-brcan szgam-po király elhelyezte Lhasa város alapkövét és egyetlen hatalmas birodalommá egyesítette a tibeti néptörzseket. Tibetben a buddhizmus egy sajátos változata alakult ki, mely lámaizmus néven vált ismertté. A tibetiek ősidők óta folytattak állattenyésztést és földművelést. Főbb háziállataik a jak, a kecske, a birka, a kutya és a macska volt. Mint minden pásztornép, a tibetiek is olyan kutyákat tartottak, amelyek hatékonyan őrizték ingó és ingatlan vagyontárgyaikat, azaz állataikat és házaikat egyaránt.

A hasonló kultúrákból kiindulva, a tibetieknek is kellett rendelkezniük egy kisebb testű terelőkutyával, mely a hatalmas méretű tibeti dogok (ma tibeti masztiffok) mellett dolgozott. Marco Polo távol-kelet utazásaiból hazatérve a „szamár nagyságú szelindekek” mellett kicsi, aranyszínű „oroszlánkutyákról” is beszámolt.

Az eddig leírtak szinte bármelyik juhászkutya fajtatörténetére vonatkozhatnának, a tibet terrier azonban nemcsak egyszerű munkakutya volt. A legtöbb tibeti család elsősorban szerencsehozó társként tartotta kutyáit, melyek úgymond mellékesen munkát is vállaltak a háztartásban. A tibeti „kutyatörténelemben”, kutyákról szóló írásokban gyakran használják az „oroszlánkutya” megjelölést, mely azonban nem egy adott fajtára, hanem a kutyák dús és bozontos, sörényszerű szőrzetére illetve az aprócska kutyák keleti kultúrákban betöltött szerepére vonatkozik. Marco Polo is beszámol egy legendáról, mely szerint Buddhát mindig apró oroszlánok vették körül, melyek veszély esetén óriásira nőttek, hogy megvédelmezzék urukat. Az oroszlán számtalan kultúrában a hűség, a bátorság és az erő jelképe, de méretük miatt valóságos állatokat elég nehéz lett volna tartani, így, miként az ókori egyiptomi papok macskái, a dalai láma és a kínai császár udvarában apró oroszlánkutyák jelképezték a hatalmas eredetüket. Nem csoda, hogy ezeket a kutyákat soha nem adták el, csupán szerencsehozó vagy a békét jelképező ajándékként kerülhettek új gazdához. A tibetiek szerencsehozó vagy szent kutyának nevezték a tibet terriert, ami persze a nyugati világ számára nem volt megfelelő fajtamegjelölés, így a kutyák mérete és származása alapján tibet terriernek nevezték el a négyzetes felépítésű, bozontos szőrű ebeket.

A másik tibeti társasági kutya, a lhasa apso korábban a jelenleginél is jobban hasonlított a tibet terrierhez, a két fajta közötti választóvonalat nehezen lehetett volna meghúzni, hiszen a kicsi, jobbára hosszúkás testű (lhasa apso) és a nagyobb, négyzetesebb felépítésű típus (tibet terrier) között előfordult minden elképzelhető, köztes méretváltozat. A két fajta kialakulása, korabeli típusai valamelyest párhuzamba állíthatók a korabeli tibeti társadalom tagozódásával.

Az előkelő családok elsősorban szerencsehozó kedvencként tartották kutyáikat, míg a nomád állattartást űző törzseknek elsősorban megbízható munkakutyákra volt szükségük. Bizonyos típusok csak ott rögzülhettek, ahol félreeső kolostorokban nemzedékeken keresztül erős beltenyésztést folytattak a szerzetesek.

A Tibet terrier európai – és tulajdonképpen amerikai – térhódítása Ágnes R.H. Greig asszonynak köszönhető, aki az 1920-as években egy kórházat vezetett Indiában. A doktornő 1922-ben egy befolyásos tibeti férfi feleségén hajtott végre sikeres műtétet, és a család hálája jeléül egy Bunti nevű tibet terrier lányt ajándékozott Agnes Greig-nek. Bunti első alma még Indiában, 1924 karácsonyán született, Angliába az első három tibet terrier – Bunti és két kölyke – 1926-ban érkezett. Az 1930-as években a doktornő édesanyja alapította Európa első tibet terrier tenyészetét, a Ladkok kennelt e nősténnyel, és további, Tibetből érkezett kutyákkal. A Greig családnak maga a dalai láma is ajándékozott tibet terrier kölyköket, a fajta iránti érdeklődésüket és erőfeszítéseiket honorálva. A tibet terriert Indiában a 20-as években, Angliában 1937-ben regisztrálták hivatalos fajtaként. A Ladkok nevet Greig asszony később Lamleh-re változtatta. Sok más európai országhoz hasonlóan, a német tibet terrier állomány első két alapító szukája is a Lamleh kennelből érkezett 1939-ben a Tiergartenbrück tenyészetbe, mely később Olaszországból szerzett egy Tibetből importált kant. Az Egyesült Államok első hivatalos tibet terriere is a Lamleh kennelből érkezett, 1956-ban importálta a Virginia állambeli Henry S. Murphy és felesége. Az amerikai kennel klub egyébként 1973-ban ismerte el hivatalosan a fajtát.

A tibet terrier élénk, intelligens, figyelmes, alkalmazkodó kutya, a családját imádja, de idegenekkel szemben inkább visszahúzódó; nem vad, de nem is túlságosan barátságos. Életvidám, határozott, nem éppen katonás fegyelemre kényszeríthető eb. Idős korában is megőrzi játékosságát, fajtársaival nem ellenséges, több tibet terrier is békésen tartható együtt. Igazi családi kutya, lakásban kiválóan tartható, de szüksége van a mindennapi kiadós mozgásra, közös játékra a gazdával. Szőrzete rendszeres ápolást igényel, hogy megelőzzük a csomósodást, elfilcesedést.

A tibet terrier szinte mindenféle színben előfordul, hiszen a tibetiek fontosabbnak tartották a kutyák egészségét, mintsem hogy valamilyen színre/színekre szelektáljanak. A fekete, szürke, krém, arany stb. mindenféle árnyalata előfordul a fajtánál, sőt a tibet terrier nemcsak egyszínű lehet. Mérete sem túl kicsi, sem túl nagy, kb. 35–45 cm. A standard által előírt marmagasságot sok egyed túllépi.

Külleméről röviden:

Fej: Koponyája gyengén ék alakú, az arc -és agykoponyai rész közel azonos hosszúságú. Arckifejezése természetes. A szemek nagyok, kerekek, sötétbarnák. Az orrtükör fekete, de világos színű kutyáknál megengedett a váltóorr. A fülek a fejhez simulnak, szőrösek. Harapása ollós.

Test: Négyzetes felépítésű, a marmagassága és a testhossza megegyezik. Háta egyenes, mellkasa mély, hasa enyhén felhúzott.

Mellső lábak: Egyenesek, párhuzamosak. A mancsok nagyok, kerekek, dúsan szőrözöttek.

Hátsó végtagok: Csánkja alacsony ízelt.

Farok: Hátára kunorítva viseli.

Szőrzet: Kettős, hosszú egyenes vagy enyhén hullámos durvább fedőszőr és finomszálú aljszőrzet.

Szín: Valamennyi szín és kombinációja megengedett, kivéve a máj -illetve a csokoládébarna szín.

Méret: A kanok marmagassága : 36,5-40,6 cm, a szukák  valamivel kisebbek. Tömegük: 9 -12,5kg.