FCI VI. fajtacsoport (Kopók, vérebek) 
 
Kopók. A legrégibb típusú vadászkutyák. Már 6000 éve is ismerték őket. Az egyiptomi domborművek kutyaábrázolása legalábbis ezt bizonyítja. Az európai kopók őse valószínűleg a legendás hírű kelta kopó, a segusier volt. Belőle - használatuk alapján - két típus fejlődött ki: a falkakopó, melyet az ún. parforce (lovas üldözés) vadászat során használtak, és a gyalogkopó, melyet szólóban vagy párosával "tettek nyomra", s úgy hajtott vadat a gazdája felé. A falkakopók főleg Angliában és Franciaországban - ahol mesterséges "vonszalék" után futtatva ma is használják őket -, míg a gyalog- vagy hajtókopók maradványai a közép- és kelet-európai hegy-vidékeken találhatók meg manapság.

A hosszútávfutó Dalmata. A tipikus dalmata vidám és barátságos természetű. (Nevetni tud, ilyenkor felhúzza az ínyét és az összes foga látható.) Nevelése során a következetességet megkívánja. Ösztönösen is kiváló őrző-védő fajta, érdemes tanítani. Szenvedélyes madarász, ami a fácánt és fogolyt illeti. Kiváló szimata adott, a vad állására és behozására azonban komolyan tanítani kell. Nyomozó munkára is fogható, ha mesterére talál. E hajlamok összetétele egyedenként változó: munkára fogás előtt érdemes kiismerni. Nagyfokú a mozgásigénye, mivel a múltban kocsikísérő kutya volt. Ma is hallatlanul kitartó, jó futó. Joggingoláshoz kiváló társ. Mellette nincs szükség más motivácóra. Mozgásigényét agility-vel is érdemes levezetni.

Színe fehér alapon fekete vagy barna pöttyös. Kék szemű példányok nem tenyészthetők tovább, kiállításon kizárják őket. Sajnos sok dalmata születik süketen, amit nehezen lehet felismerni. Lakásban és kertben is tartható.
 

Szerző/Forrás: Kasza Katalin