Mindenből nem sokra emlékszem már, de amire igen azt elmondom szóról szóra.

Egy februári meleg napon születtem. Anya rajtam kívül még kettő kutyust hozott a világra. Egy szekrénybe tartottak minket a gazdáink, ahol jó meleg volt. Egyik nap ellátogatott hozzánk kettő család. Hallottam az ismeretlen hangokat, majd kinyílt a szekrény ajtó és már nem csak hallottam, de láttam is az ismeretlen alakokat. Anya nagy boldogan kirohant a gazdijainkhoz, minket pedig ott hagytak az ismeretlenekkel. Kivették a két testvéremet engem pedig ott hagytak a sötét szekrényben. Az ajtó becsukódott és abban a pillanatban úgy éreztem nem kellek senkinek. Elkezdtem vonyítani, már amennyire tudtam és arra anya bejött hozzám. Ő ott volt nekem. A két nővérem akkor láttam utoljára. Teltek a napok, a hetek, a hónapok, de értem nem jött senki. Eközben felnőttem. Jövő év januárjában kocsikázni mentünk. Élveztem, egészen addig míg meg nem álltunk egy faluban és kinem tettek az autóból. Vártam, hogy kiszálnak utánam, de az ajtót bevágták mögöttem és elhajtottak. Ültem az út mellett, hátha csak véletlenül tettek ki, de nem jöttek vissza. Egész este ott ültem az út mellett és sírtam. Erre kijött valaki egy házból, odajött hozzám, aminek nagyon örültem. Egy magas férfi volt. Odasétált hozzám és elkezdett kiabálni valami olyat, hogy kussolj el, mert megjárod és a végén jól megütött. Azt hittem belehalok, mivel még soha nem vertek meg. Elfutottam. Lassan és búsan mentem az út mellett. Arra jött egy piros autó pont olyan mint a miénk. Megállt mellettem és kiszált belőle kettő jól megtermett ember. Megkötöttek és betaszigáltak a kocsijukba. Nem tudtam, hogy hova visznek. Az út alatt elaludtam és amikor felébredtem egy hideg, sötét helyen találtam magamat egy kicsi ketrecben. Sok kutya volt még ott. Feküdtem ott kb. 4 napot. Sok ember látogatott meg minket és sok kutyát el is vittek. Rám rám se néztek. Egyszercsak besétált egy idős ember, aki meglátott és odajött. Alaposan megnézett, majd szólt a felügyelőinknek, hogy engem el akar vinni. Kivettek a ketrecből és kimentünk az új gazdám autójához. Hosszú út után egy nagy házhoz értünk. Nagy kerttel volt körülvéve. Kiengedett az autóból és hívott, hogy menjek vele. A ház mögé vitt és ott megkötött. Éhes voltam, de nem találtam sehol ételt. Ő elment. Nyüszítettem egyet kettőt, mire visszajött és egy jó nagyot belém rúgott. Nem kaptam se kaját, se innit. Egész este sírtam, aminek az volt a következménye, hogy jól megvert. Következő nap elvitt egy házakkal teli hegyre. Ott ő is magamra hagyott. Felmentem a hegy tetejére, ahol egy idős házaspárt láttam meg. Félve odamentem hozzájuk, nehogy megverjenek. Fél lábamra sántítottam, mivel amikor belém rúgtak eltalálták a lábamat is. Az idős bácsi odajött hozzám megsimogatott és bevitt a házába. Ott a lábamat bekötötték és kaptam enni és inni is. Sokáig voltam náluk. De az idős házaspár  sokszor nem volt kint a hegyen, szóval nekik csak akkor voltam a kutyusuk, amikor kint voltak. Amikor megerősödtem akkor jártam a hegyet. A végén le is mentem az aljába. Ott egy házhoz bementem és jól elkergettek. Gyorsan sírva visszafutottam gazdámhoz. Ő megnyugtatott. Éppen pihentem egy cseresznye fa alatt, mikor három lány jött odahozzám.Ez a pillanat megváltoztatta az egész életemet. Nem is ismertek engem, de odajöttek és elhívtak magukkal. Egész nap játszottunk. Labdáztunk, fogócskáztunk. Este hazamentek, de megígérték nekem, hogy visszafognak jönni hozzám mindig. Minden egyes nap vártam, hogy jöjjenek. Öt napig csak vártam idős gazdám házánál, de nem jöttek. Arra gondoltam biztosan becsaptak. Amikor ez végig futott az eszemen hallottam, hogy valaki kiabálja a nevem, aminek elneveztek. Buksi, Buksi gyere ide. Rohantam is. És visszajöttek, tényleg visszajöttek. Élveztem azokat az órákat amiket velük tölthettem. Este mindig elmentek. Volt ugyan, hogy másnap rögtön vissza is jöttek, de nem mindig. De ők leglább visszajöttek. Amikor nem voltak kint, bementem egy nagy házhoz. Ott volt egy másik kutyus, akivel nagyon jóban lettem. Az ő gazdája örökbe fogadott.  Készített nekem egy házat is, nem kötött meg. De ez csak egy otthon volt. A kislányokkal ezután is játszhattam. Néha meg is látogattak az új házamnál. Akkor ott játszottunk. Egyik nap azzal a céllal jöttek ki, hogy hazavisznek. Annyira mentem volna, de csak miattuk. Mert szerettem ott lankni. A gazdám azt mondta nekik, hogy inkább ne vigyenek haza, mivel nekik panel lakásuk volt. Ők szomorúan de beleegyeztek. Sírtak is, de akkor is azt tették, ami jobb volt nekem. Ők voltak az én igazi gazdijaim. Miattuk találtam egy igazi otthont. Egy idő után hosszú időre nem jöttek ki. Amikor igen, akkor velük volt egy kicsi kutya is. Azt hittem már így nem is kellek nekik, de tévedtem. Ugyan akkorákat játszottunk mint régen. És találtam egy újabb kutya barátot is. Ezután is kijöttek hozzám, csak télen nem nagyon, de vártam azt a pillanatot, amikor majd újra jönnek. És meg is történt.

Ez az én nehéz, de jó véget érő történetem.

Ez a történet egy igaz történet egy igazi kutyával. Buksit mi találtuk meg a cseresznyefa alatt a Lovasberényi telkünk mellett. Az eleje nem tudom, hogy történt, de sokat bántották, mivel amikor rátaláltunk akkor rengeteg seb volt  a hasán és a hátán. És először félt is mindenkitől. Ezen kívül félt egyes tárgyaktól. Irtózott a víztől, félt a plédektől, a labdáktól. A kiskutya akit kivittünk az pedig a Lujza volt. Most is nagyon jó barátok.

 Buksi: